Házirend

Nyomtatóbarát változat

HÁZIREND

1. A Városi Művelődési Központ a lakosság minden rétegének, művelődését, szabadidejének kulturált eltöltését szolgálja, a társasági élet kulturált feltételeit hivatott biztosítani.

2. A művelődés és szórakozási joga alapján – zártkörű rendezvények kivételével- nyitvatartási időben minden érdeklődő látogathatja az intézményt, igénybe veheti kulturális berendezéseit, felszereléseit, más eszközeit, a művelődési központ dolgozóinak engedélyével. Belépős rendezvény látogatottságának előfeltétele a jegyváltás.

3. A Városi Művelődési Központ helyiségeit az igazgató vagy helyettese által jóváhagyott terembeosztás és használati rendelkezés szerint vehető igénybe. Nagy rendezvények esetén az igazgató vagy helyettese a terembeosztás változtatásának jogát fenntartja.

4. A művelődési központ hirdetőtábláit csak a művelődési központ dolgozóinak engedélyével lehet használni.

5. A művelődési központ valamennyi látogatójának közös érdeke, hogy ügyeljen a környezet kulturáltságára, a helyiségek tisztaságára.

6. Az igazgatóság felkéri a látogatókat, hogy magatartásukkal segítsék elő a csoportok zavartalan foglalkozásait. A csoportok azonban foglalkozásaik alatt lehetőleg más rendezvényeket ne zavarjanak. A helységek használati ideje alatt a kiscsoportvezetők és a bérbevevők felelősek a berendezésekért és használati tárgyakért,tűz, baleset és érintésvédelem betartásáért, valamint csak a csoportvezető vagy a bérbevevő jelenlétével lehet a helyiségeket elfoglalni.

7. Ügyelni kell a gazdaságos és takarékos működésre /villany, víz, fűtés stb./

8. Az általános tűzrendészeti és balesetvédelmi előírásokat mindenkinek be kell tartani. Tilos az épületbe élő állatokat, kerékpárt, tűzveszélyes eszközt és általában másokat zavaró dolgokat behozni.

9. A Városi Művelődési Központ épületéből a használati eszközök kivitele, eltulajdonítása, rongálása gondatlan kezelése tilos!

10. A házirend megszegőit a művelődési központ munkatársai figyelmeztetik, súlyos esetben az épület elhagyását, illetve hatósági beavatkozást is kérhetnek. Ugyanez vonatkozik az ittas látogatókra is, valamint a nem megfelelő öltözetre.

11. A látogatók észrevételeiket, panaszaikat, javaslataikat az ügyeletes munkatársnak vagy az igazgatónak illetve helyettesének adhatják elő.

12. Az Önkormányzat által megállapított nyitvatartási idő illetve bérleti díjaktól csak külön polgármesteri, igazgatói, vagy igazgató helyettesi írásos engedély alapján lehet eltérni.

13. Esti rendezvényeinket a 14 éven aluli gyermekek csak szülői felügyelettel látogathatják.

14. Nem dohányzók védelmére kiadott törvény alapján az épületben csak a kijelölt helyeken lehet dohányozni!

15. A házirend minden látogatóra és a dolgozókra is érvényes.