MAGYAR KULTÚRA NAPJA
Már évek óta január 22-én kerül sor a Magyar Kultúra Napjának megünneplésére, melyen nagykátai iskolák, csoportok, civil szervezetek lépnek színpadra, adják az ünnepi műsort.
GYEREKELŐADÁSOK
Tavasszal és ősszel két-két előadás (mesejáték, bábelőadás, koncert stb..).
KI MIT TUD?
A március és áprilisban zajló vetélkedő a nagykátai térséget öleli fel. Három napon keresztül zajlik a verseny, több korosztályban és kategóriában, mely gálaműsorral zárul.
TÉRSÉGI JELMEZVERSENY
Március elején megrendezendő jelmezversenyen a térségi általános iskolákban nyert jelmezesek felvonulására és versenyére kerül sor.
BORKÓSTOLÓ
Egri Zsolt és Juhász László szervezésében évente két alkalommal (tavasszal és ősszel) kerül megrendezésre.
GYEREKNAP
Május utolsó hétvégéjén tartjuk a Szent György parkban, melyen hivatásos művészek, helyi és vidéki amatőr csoportok lépnek fel.
SAKK VERSENY
2009 óta hagyománnyá vált, hogy újév első vasárnapján a sakkosoké az intézmény. A nagykátai csapat által szervezett rendezvény országos versenyből mára már nemzetközivé nőtt és rangja van az itteni jó szereplésnek.
ÚSZÓTANFOLYAM
A művelődési központ szervezésében a nagykátai strandon tartjuk, főleg nagykátai gyermekek számára, több csoportban egy hónapon keresztül.
TÁNCTALÁLKOZÓ
Az ötnapos rendezvényen 3-4 külföldi és 3-4 hazai együttes vesz részt. Az augusztus 20-ai ünnep köré szervezett találkozó kisugárzása nem csak Nagykátán, hanem a térségre is kiterjed. A tánctalálkozók történetében mindig is nagy szerepet játszott, hogy más népek, nemzetek kultúráját, népzenéjét, népművészetét, szellemiségét közvetítse. A rendezvénysorozat révén a település illetve a kistérség hozzájárul a régió, sőt hazánk turisztikai vonzerejének erősítéséhez. A számos európai országból érkező csoportok és az őket kísérő vendégek, turisták növelik a település és a kistérség gazdasági, turisztikai eredményeit. A gazdag programsorozat révén az idelátogatók magas fokú kulturális, és művészeti élménnyel gazdagodnak, mely erősen hat az identitástudatunkra, kulturális hagyományaink ápolására, a „sok nemzetiség”, pedig az európai összetartozást és sokszínűséget szimbolizálja és tudatosítja. Elmondhatjuk, hogy a közel egyhetes rendezvényt közel 3-4 ezer ember látogatja. A találkozó kifejezetten és közvetlenül is az esélyegyenlőség megteremtését szolgálja, hiszen fontos célunk, hogy a Nagykátán és vonzáskörzetében élő hátrányos helyzetű emberek is megismerkedhessenek más népek kultúrájával, táncával. Az elmúlt év fesztiválja, hasonlóképpen az előző évek rendezvényeihez, az összetartozást, az összefogást szimbolizálta, tovább örökítve nemzeti kultúránkat. A több országot is felvonultató találkozó célja kultúránk közös gyökereinek és sajátos arculatának együttes bemutatása, a nemzeti és a nemzetközi folklór bemutatása. A kezdetben kétévente, majd évente lebonyolított találkozókon mindig magas színvonalú produkciók bemutatására képes együttesek tisztelték meg a régió közönségét. Több mint 20 ország táncosai vendégeskedtek már nálunk /pl. Ausztria, Chile, Bulgária, Finnország, Csehország, Andorra, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Macedónia, Románia (Erdély), Lengyelország, Görögország, Törökország, stb../
SZÍVÜNK VILÁGNAPJA
A szeptember utolsó vasárnapján megrendezésre kerülő egészségügyi nap a Szakorvosi Rendelőintézet, a nagykátai Önkormányzat és a Művelődési Központ támogatásával valósul meg.
VÁROSI MAJÁLIS
Nagykáta Város Önkormányzata, a Nagykáta Vállalkozók Klubja és a Művelődési Központ közös szervezésében május elején.
24 ÓRÁS VETÉLKEDŐ
A 2009-ben első ízben megrendezett vetélkedőt 2010-ben is megrendeztük ebben az évben április hónapban újra megrendezzük.
IDŐSEK VILÁGNAPJA
Az ENSZ október elsejét nyilvánította az Idősek Világnapjává. Nagykátán is a kezdetektől fogva ezen a napon tartjuk a megemlékezést. Az ünnepségre a 70 éven felüliek kapnak meghívót.
ADVENTI VASÁRNAPOK
Az Európa téren 4 vasárnap kerül sor megrendezésre az iskolák, intézmények, civil szervezetek közreműködésével, melyet a művelődési központ fog össze és bonyolít le.
VÁROSI ÜNNEPSÉGEK
Március 15., Április 4., Június 4. Trianoni megemlékezés, Hősök Napja, Augusztus 20, Október 23.
BÁLOK
SZALAGAVATÓK
TÁNCVERSENY
VÁROSI NŐNAP
PEDAGÓGUS NAP